How can I live without you? 4. fejezete

4. fejezet:
Nehéz döntés


Leah szemszöge:

Nessie-vel egészen éjfélig beszélgettünk, elmondtuk egymásnak, mit érzünk, pedig nem hittem, hogy pont neki fogom kiönteni a szívemet, és szerintem ezzel ő is így volt. De jól esett, egy kicsit mintha megkönnyebbültem volna.
Gyalog kényszerültem hazamenni, mivel nem akartam, hogy farkasként esetleg összetalálkozzak öcsémmel és meglássa, hogy hol töltöttem az estét. Azt hiszem, a temetésig nem is fogok átváltozni.
Mikor végre megláttam a házunkat, észrevettem, hogy a konyhában ég a villany. Remélem nem Seth van még ébren, mert nincs kedvem magyarázkodni neki. Félve léptem be a házba és nem kedvezett nekem a sors, mivel testvérem ült az asztalnál egy pohár víz fölött. Mikor meglátott, kérdő tekintetével találtam szemben magam és pár pillanat múlva hangot is adott értetlenségének.
- Leah, mégis hol a francban voltál te ennyi ideig?
- Neked is szia öcsikém! – próbáltam kitérni a válaszadás alól.
- Kérdeztem valamit! – Még sosem láttam ennyire határozottnak és ellentmondást nem tűrőnek.
- Ahhoz neked semmi közöd, de ha annyira érdekel, akkor sétáltam. Már ez is baj?
- Ennyi ideig? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Valami problémád van vele? Már nagykorú vagyok, nem vagy az apám, se az anyám, szóval ne akard nekem megszabni, hogy mikor, meddig és mit tehetek! – vágtam oda neki flegmán, majd bevonultam a szobámba. Szerencsére nem jött utánam.


Sam szemszöge:

Edward megkért, hogy találkozzunk a határnál, a temetés részleteiről beszélni. Farkas alakban mentem, amúgy sem kell visszaváltoznom, mert Edward ki tudja olvasni a gondolatokat a fejemből.
Mikor odaértem, már ott várt rám Jasperrel együtt, így jobbnak láttam, ha visszaváltozok emberré.
- Helló Sam. Nem kertelek, rögtön belevágok a közepébe! Szeretnénk, ha Jacobot a mi területünkön helyezhetnénk örök nyugalomra.
- Ezt ti sem gondolhatjátok komolyan! Na persze, majd pont a vérszívók területén. Erről szó sem lehet! – sziszegtem.
- Nézd, a törzsed és a családom egészen eddig, viszonylag békében megélt egymás mellett. Ne egy ilyen helyzetben akard ezt lerombolni! – azt hiszem, kezdett ő is ideges lenni.
- Igen, kezd felmenni bennem is a pumpa! Sam, a lányom elvesztette élete szerelmét és mi még leállunk vitatkozni arról, hogy Jacob hol legyen eltemetve. Ez nevetséges! Jake már a családunkhoz tartozott, Nessie már a felesége lenne, ha nem lett volna az a pár nomád. Most komolyan megfosztanád Renesmee-t attól, hogy a mi részünkön legyen a vőlegénye eltemetve? – kérdezte. – Tudod mit? Még mielőtt elhamarkodott döntést hoznál, inkább higgadj le és három óra múlva ugyanitt találkozunk. Viszlát! – mondta, majd elszáguldottak mindketten.
Én dúlva-fúlva rohantam hazáig, majd a házunk előtt ismét emberalakot öltöttem és dünnyögve léptem be az ajtón.
- Szia, Szívem! Mi történt? Mi a baj? – érdeklődött Kedvesem.
- Szia, Drágám! Csak Edward Cullen! – mondtam, majd egy gyengéd csókkal üdvözöltem.
- Miért? Mit tett?
- Találkozót beszéltünk meg a határhoz, hogy Jake temetését nagy vonalakban elintézzük. – Amikor kimondtam halott fivérem nevét, Emily szemei megteltek fájdalommal.
- És ez húzott fel ennyire? – kérdezte.
- Még nem értem a végére. Szóval azt hitte hagyom, hogy Jacobot az ő területükön temessék el.
- Én megértem őket is – jegyezte meg Szerelmem halkan.
- Hogy mit mondtál? – Reménykedtem, hogy csak rosszul hallottam.
- Én megértem őket is. Elvégre Nessie volt Jake lenyomata! Képzeld el, mit érezhet az a szerencsétlen lány, hiszen a Szerelmét az esküvőjük napján vesztette el!
- Akkor sem engedem, hogy a vérszopóknál legyen Jacob sírja! – Nagyszerű! Még a feleségem is ellenem fordul.
- Mond Sam, te ilyenkor hallod saját magad? Te mire vágynál Renesmee helyében? Azon kívül, hogy visszakapd a társadat? Te is ugyanúgy harcolnál azért, hogy a közeledben legyen örök nyugalomra helyezve! – Szinte már hisztérikusan mondta ezt.
- Az teljesen más! – makacskodtam, pedig a szívem legmélyén éreztem, hogy ezt a „csatát” már elvesztettem.
- Nem, egyáltalán nem más! Sam Uley, ajánlom, hogy nézz magadba, mert teljesen értelmetlen ezen vitatkozni! Így is van elég baja mindenkinek! Nehéz a gyászt feldolgozni, nem kell még feleslegesen problémákat halmozni! – Már fordult el, gondolom, hogy bemenjen a hálószobába, de én megragadtam a karját.
- Sajnálom. Igazad van Emily!
- Nem értettem tisztán, tudod nekem nem adatott meg a nagyon jó hallás, mivel nem vagyok vérfarkas.
- Sajnálom! Igazad van, mint mindig! Szörnyen sajnálom! Bocsáss meg nekem, kérlek! Szeretlek!
- Persze, hogy megbocsájtok! Én is szeretlek! De remélem Cullenékkel is tisztázod ezt az ügyet! – célozgatott.
- Rendben – adtam meg magam.
Kicsit később, ebéd után, pihenésként az ágyunkon feküdtünk. Emily a fejét a mellkasomon pihentette, én pedig egyik kezemmel a hátát simogattam.
- Tudod, úgy érzem, ez az egész az én hibám – motyogtam. Kedvesem megmerevedett, majd gyönyörű arcát felém fordította.
- Ugyan miért lenne a te hibád? – kérdezte.
- Én vagyok az Alfa, kötelességem lett volna megérezni a nomádokat! – sóhajtottam fel keserűen.
- Édesem, ez badarság! Ennyi erővel mindenki felelős ezért a tragédiáért. Ne emészd magad, könyörgöm! Nem tehetsz róla, hogy megtámadták a fiúkat, ha tehetnél róla, már akkor is késő! De a lényeg az, hogy egyáltalán nem te hibád, csak azoké a nomádoké! – mondta.
- De… - kezdtem bele, de Emily nem hagyta, hogy befejezzem.
- Semmi de! Nem vagy felelős Jacob haláláért, punktum.
- Hiányzik Jake! – szólaltam meg két-három perc elteltével.
- Tudom. Nekem is. Nagyon! – éreztem, hogy mellkasomat könnyek áztatják, de nem érdekelt, hagytam, Szerelmem hagy sírja ki magát, én meg csak vigasztalóan cirógattam a hátát.
- Nem…tudom…mi lenne velem…ha Te… - Itt ismét elcsuklott a hangja.
- Szerelmem, nézz rám, kérlek! – fordítottam magam felé arcát. – Itt vagyok! Nekem semmi bajom nincsen, a lelkieket leszámítva, de még létezem, és ígérem, hogy addig ez így is lesz, ameddig Te élsz! – Tudom, hogy nem helyes ígérgetnem Neki, amikor bármelyik percben megölhet egy vámpír, de muszáj tudnia, hogy mindennél fontosabb nekem.
- Szeretlek! Örökkön örökké! – suttogta elfúló hangon.
- Szeretlek! Mindennél és mindenkinél jobban! Örökkön örökké! – Ezután gyengéden megcsókoltam, majd ismét elfeküdtünk.


Edward szemszöge:

Nem tudom elhinni, Sam hogyan lehet ennyire makacs. Mivel még nem apa, így gondolom, nem tudja, mennyire fontos egy szülőnek a gyermeke boldogsága. Bármit megtennék azért, hogy kislányom arcán ismét lássak legalább egy halvány mosolyt. De ez még arrébb van.
Ekkor Jasper felé fordultam.
- Jazz, mit érzett Sam? – kérdeztem.
- Fájdalmat nagyon nagy mennyiségben, mégis próbál erősnek látszani, mivel ő az Alfa. Bűntudatot is érzékeltem. Szerintem ezért olyan makacs – jegyezte meg fivérem.
- Az lehetséges, de akkor sincs joga megfosztani a lányomat az utolsó kívánságától!
- Biztos nem ez a szándéka, de gondolj csak bele, hogy Jacob nekik olyan volt, mintha a testvérük lett volna. Ezt is meg lehet azért érteni.
- Igen, de tudhatná, hogy egy farkas lenyomatára vigyázni kell, ha a farkassal történik valami – próbálkoztam.
- Nézd, ezt még úgyis meg fogjátok beszélni, szóval feleslegesen ne idegeskedj, kérlek, elég elviselnem ezt a rengeteg fájdalmat – mondta Jasper.
- Rendben, megpróbálok lenyugodni.
- Segítsek? – ajánlotta fel.
- Az jó lenne. Köszönöm! – mondtam, majd éreztem a felém áradó nyugalomhullámot.
Pár óra elteltével ismét a határ felé vettem az utam, ezúttal már egyedül. Sam már ott várt rám.
- Helló Sam! Átgondoltad a dolgokat?
- Edward! – biccentett oda nekem. – Igen, de még mindig nehezen viselem el a tudatát annak, hogy a testvérem vámpírok területén legyen örök nyugalomra helyezve. Sajnálom! De gondolj csak bele, hogy a törzsünkből vannak, akik még nem békéltek meg veletek teljesen, hiába vagytok ránk úgymond ártalmatlanok. Őket is meg lehet érteni véleményem szerint.
- Ez teljesen jogos, de akkor most mi legyen? – gondolkoztam hangosan is.
- Fogalmam sincs.
- Támadt egy ötletem! Mi lenne, ha itt, a határnál temetnénk el Jacobot? Az mindenki szempontjából előnyös, hiszem sem nektek, sem nekünk nem kell átlépni egymás területére, ha meg akarjuk látogatni Jake-t.
- Ez nem is olyan nagy hülyeség. Rendben. Legyen így! Elvégre Jacob legtöbbször úgyis ingázott La Push és a ti részetek között – eresztett meg egy halvány mosolyt a falka vezére. – De ha nem haragszol, akkor nekem most mennem kell. Ma én is soros vagyok a járőrözésben.
- Köszönöm, Sam! – nyújtottam neki kezet, pedig ilyenre még talán nem is volt példa.
- Én is, Edward! – fogadta el és rázta meg kezemet. – Viszlát!
- Viszlát!